Tóth Kriszta engedélyével
Lassan két és fél héttel a választások után, távolodva az elmúlt két év kampányzajától, már könnyebb visszanézni, átlátni, s ahogy majd még telik az idő, egyre több minden fog még ennél is jobban kitisztulni.
Amiben talán már most is megállapodhatunk, hogy ebben a választásban nem a tények vagy a politikai ígéretek döntötték el a harcot, hanem érzelmek. Érzelmek alapján húzta a nagyobb tábor az ikszet.
A nagy kérdés, hogy pontosan milyen érzelmek alapján is? Mert ha abból indulunk ki, hogy elvileg egy felnőtt társadalom volnánk, akkor joggal feltételezzük, hogy ezeknek nagyon komoly, jogos, megalapozott érzelmeknek kellett lenniük, ha 3+ millió ember úgy gondolta, ezekre az érzésekre feltehetik egy egész ország, egy egész nemzet sorsát.
Ahhoz, hogy egy ekkora tömeg kizárólag érzelmek alapján döntsön – igen, akkor is érzelmek alapján döntöttél, amikor most az öklödet rázod, hogy lopott, pedo, M1, és azt hiszed, ezek okok, nem érzelmek -, meglepő módon nem is kell olyan sok. Egy kis pszichológia, a közösségi média és persze a nagyobb tételben megvásárolt influenszerek, hogy kellően fel legyenek hangosítva, illetve a véleményvezérek által „hitelesítve” is legyenek a politikai üzenetek.
(És akkor bele sem kell menni a nemzetközi érdekekbe, hogy mindehhez hogyan járultak még hozzá a visszatartott EU-s pénzek, az Ukrajna által elzárt olaj vagy a kémügyek. Lenne itt is mit kapirgálni, de most maradjunk a „hazai” vizeknél.)
Lehet velem nem egyetérteni, de véleményem szerint ez egy előre megtervezett, évek óta készülő, jól felépített „puccs” volt. Ez nem az utolsó pár hónap munkája, nem az utolsó pár hónapban nyilvánvalóvá váló nevek eredménye. Ez sokkal előbb és elképesztő tudatossággal történt. Rengeteg olyan Facebook-csoportot, TikTok-csatornát találhatunk, amelyeket már évek óta építettek, hatalmas követőbázissal, teljesen más érdeklődési témakörre építve – pl. humor, nőknek szóló tartalmak, matematikai érdekességek és még napestig sorolhatnánk -, ahol a kellően nagy követőtábor és elérés megléte után apránként kezdték el csepegtetni az odamondásokat, beszólásokat, a kampány előrehaladtával pedig egyre keményebben, egyre célzottabban formálva a véleményeket. S mivel a korábbi idők tartalmai, szórakoztató anyagai vagy teljesen más terület szakmai hitelessége miatt megvolt a bizalom ezek a véleményvezérek iránt, ezeket a politikai megnyilvánulásokat is nagyobb befogadókészség övezte, kevésbé kérdőjelezték meg azok igazságtartalmát. Szakkifejezéssel élve benyelték, mint kacsa a nokedlit.
Az olyan nagy elérésű sztárokról pedig már nem is beszélve, akiket százezrek, milliók követnek, hallgatnak. Elég csak Azahriahra, Majkára gondolni, akik ráadásképp úgy énekelnek (?) arról, hogy milyen 💩 itt élni, hogy ők közben a legnagyobb haszonélvezői a jólléti társadalomnak, hogy az embereknek van pénzük elmenni a koncertjeikre, a fesztiválokra.
Nem az ő személyük a poszt lényege, de azért ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy ők kifejezetten jól élnek – és akkor még finoman fogalmaztam -, álságos szolidaritásba csomagolva politikai üzeneteket, amikkel valójában csak tovább növelik a vagyonukat. Így őket igazából nem érdekli, hogy mi lesz az átlagemberrel a politikai „beleállásuk” következményeként. A pillanatnyi haszon az érdekes. Akkor is, ha a nagy rajongás ködében ezt néha nehéz meglátni.
Ehhez jön még a több ezer, ha nem inkább tízezres nagyságrendben létrehozott kis Facebook-oldal, amik önmagukban nem feltétlen hoztak nagy elérést, de mivel sok volt belőlük, sokszor, sok különböző elnevezéssel érték el egy-egy pillanatig, egy-egy érintés erejéig az embereket, akiknek ez akkor talán fel sem tűnt. Napi szinten, nagyon sok helyről, mikroadagokban kapták a sugallmakat.
S végül ott van a Facebook oly sokat emlegetett beleavatkozása is az elérésekbe. Akkor is az ellenzéki posztok voltak egy-egy hírfolyamban nagyobb arányban láthatóak, ha az illető érdeklődési köre alapján ez indokolatlan lett volna. Mert ugye elvileg az algoritmusnak úgy kellene működnie, hogy olyan tartalmakat mutat az embernek, ami az addig megismert érdeklődési köre alapján szintén érdekes, releváns lehet számára. Ha az algoritmus ennyire szembemegy a saját elvi működési mechanizmusával, akkor elég egyértelmű, hogy abba bizony manuálisan bele van nyúlva, szándékosan tekerik le vagy fel egy-egy poszt vagy megszólaló elérési mutatóit.
Még véletlenül sem megkérdőjelezve azt az állítást, hogy vannak a 16 évnek hibái, nem is csak kicsik, nem elvitatható az a tény sem, hogy ebben a 16 évben fejlődött a legtöbbet az ország. Vitatkozhatunk napestig arról, hogy mi NEM volt MÉG jó, de attól ez még így van. Nem akarok ebben a posztban kilométeres listát írni arról, hogy mi minden fejlődött, változott, szépült meg, csak néhány kulcsszó erejéig akarok megemlékezni róluk, hogy aztán tovább tudjuk vinni a fentebb elkezdett logika fonalát.
Bár a narratíva egyik fő üzenete, hogy az egészségügy romokban, a valóságban azonban elképesztő mennyiségben újultak meg a kórházak, a szakrendelők. Igen, még nem mind, nem értek még a sor végére, de ezt a fejlődést csak az nem látja, aki direkt nem akarja látni és direkt keresi azt, ami MÉG NEM JÓ, ami még nem került sorra. Ugyanez pontosan ugyanígy elmondható az oktatási intézményekről, a tömegközlekedési eszközökről is. A rengeteg további épületről, sportlétesítményről, parkokról, játszóterekről, állatkertről, iskolaudvarról, tornateremről, új vagy felújított utakról. Az ország nagyobb részébe ma nem lehet úgy elmenni, hogy ne találkoznánk felújított, rendbetett dologgal. Igen, tudom, minden pozitív mellé lehet találni valami negatívat is, ha kellően mindenszarista az ember. Csak ez nem épp célratörő hozzáállás úgy általában az életben sem.
A korábbi állami vagyonok visszavásárlása a külföldi kezekből, az aranytartalékunk és devizatartalélunk sokszorosára növeléséről, és az ezeknek köszönhetően visszanyert elképesztő méretű önrendelkezési lehetőségekről pedig már nem is beszélve, azok mit jelentenek az ország és a lakosság számára valójában.
A környezetünk megszépülése mellett egy másik irány, de erről is érdemes megemlékezni, hogy a családtámogatások, a különböző otthonteremtési programok, a 25 év alatti kedvezmények, SZÉP-kártyák stb., stb. halmazának volt egy nagyon fontos mellékhatása is, amit talán kevesen láttak meg tudatosan. Ez pedig az, hogy ezeknek köszönhetően egyre többet kezdtek el, egyre többet tudtak az emberek szórakozásra, kultúrára, aktív pihenésre is költeni. Amitől meg egy jóval kiegyensúlyozottabb, mosolygósabb ország lettünk.
Mert ugye, ha a környezeted szépül, évről évre egyre szebb, több időt tudsz kellemes dolgokkal tölteni, akkor az összességében egy javuló közhangulatot eredményez. Az ellenzék ezen aztán sokáig nem is tudott fogást találni. De aztán megtalálták hozzá a megfelelő eszközt: ha nem is igaz, akkor is hitessük el az emberekkel, hogy ők valójában igenis rosszul élnek, nincs fejlődés, változás, nyomasztó az ország. Ez az üzenet már jó ideje megvolt, előző kampányokban is találkozhattunk már vele, de egészen a „tavaszi szél” megérkezéséig nem volt meg a szükséges a módszer hozzá, hogy át is törjék vele a szükséges falakat, gyökereket is eresszen ez a mondandó. Most az is meglett.
Hogy mennyire igaz mindaz, amiket leírtam, remekül alátámasztja, hogy az ide vagy más posztok alá érkező, érkezett ellenzéki – pár nap múlva már kormánypárti – kommentek legfőbb érveszköze a „ne vergődj”, „jó vergődést”, a választások előtt meg volt a „tik-tak”, „x nap van hátra”. A komplett – nem elfelejtendő, hogy szintén többmilliós nagyságrendű – másik tábor lepedozásáról, len@cizásáról már nem is beszélve. Lássuk be, ez egy igen primitív kollekció. Ráadásképp ezek nem mások, mint a politikai vezérük szavai megállás nélkül ismételgetve. Nincs vagy csak elvétve találkozni valódi érvelésekkel ezeken és a mindenszarizmuson túl.
De ami még ennél is nagyobb baj, hogy ezek az „érvek”, „érzelmek” nem adnak jövőképet, ők maguk sem tudják, mi jön most, hogy valójában mire szavaztak, amikor valami ellen szavaztak.
Hogy mi jön most, senki sem tudja, legfeljebb sejthetjük, legfeljebb nagyobb realitásérzékkel sejthetik azok, akik kívülmaradtak ebből a tömegpszichózisból. De amíg ekkora tömeg meg még benne van, feléjük ezeket az üzeneteket nagyjából képtelenség eljuttatni is.
