Orrfacsaró bűz a keleti városrészben – a lakók szerint ismét a Falco gyár lehet a forrás

Elviselhetetlen, torokszorító szag terjeng Szombathely keleti városrészében, állítják azok a lakók, akik az elmúlt napokban sorra jelezték szerkesztőségünknek a problémát. A helyzet az eddigieknél is súlyosabb: a bűz már nemcsak esténként és éjszaka, hanem napközben is érezhető, így sokak szerint gyakorlatilag a nap bármely szakában elviselhetetlenné válhat a levegő. A panaszok szerint a szag időnként…

Részletek

Botrányos: az Oladi plató összes utcájából mintát vesznek az azbesztszennyezés miatt

Forrás: VAOL Annak ellenére bevizsgáltatják az összes utcát, hogy az utakat karbantartó kivitelező szerint, ő a felhasznált követ biztonságos helyről szerzi be. Az azbesztszennyezési ügyben ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést a rendőrségen. Korábbi beszámolók szerint azbesztszennyezéssel lehet érintett az Oladi plató, időközben sikerült utolérnünk azt a neve elhallgatását kérő lakót, aki kezdeményezte egy akkreditált laborban az…

Részletek

Nem lesz AKKUGYÁR SZOMBATHELYEN!

A tegnapi napon valótlanságokat állítva a Tisza helyi jelöltje akkumulátorgyár építésével kezdte el riogatni a Szombathely és környékén élő választókat. A Tisza párt VAS 01 választókerületi jelöltje Rápli Róbert megalapozatlanul a tényeket figyelmen kívül hagyta. Ez nem más mint hergelés és megfélemlítés. Ezen állításokat Vámos Zoltán cáfolta. Idézzük: A szombathelyiek ebben a témában azonban már…

Részletek

A HŰSÉG SZABADSÁGA

2008 óta rendezik meg a Házasság Hetét hazánkban is. Az Angliából elindult eseménysorozatcélja a házasság és a család, mint intézmény fontosságára való figyelem felhívása. A február 8-án indult vasárnapig tartó hét Magyarországon is a keresztény egyházak valamint számoscivil szervezet széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételévelzajlik.A rendezvénysorozat nyitó eseményét az idén Gödöllőn tartották meg….

Részletek

Abszolút teltház Szombathelyen a DPK gyűlésén

Szombathely – Abszolút teltház fogadja a Digitális Polgári Körök (DPK) gyűlését Szombathelyen. A rendezvény helyszíne már a kezdéskor megtelik, a résztvevők nagy számban érkeznek, sokan állva vagy a terem széléről követik az eseményeket. A DPK országjáró sorozatának aktuális állomása erős érdeklődést vált ki, ami jól mutatja, hogy a béke és a közéleti párbeszéd témája továbbra…

Részletek

Cserbenhagyásos baleset történt a Szombathely–Gyöngyösfalu közötti útszakaszon

Koccanásos közúti baleset történt 2026. február 4-én, kedden, a délutáni órákban, körülbelül 16 óra környékén a Szombathely és Gyöngyösfalu közötti útszakaszon. Az eddigi információk szerint a balesetet okozó jármű vezetője az ütközést követően nem állt meg, hanem adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt. Az eset során személyi sérülés nem történt, kizárólag anyagi kár keletkezett. A…

Részletek

Orbán Viktor Szombathelyre érkezik szombaton – új lendület a városnak és az országnak

Szombaton Szombathelyre látogat Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő érkezése egyértelmű jelzés: a kormány nemcsak beszél a vidéki Magyarországról, hanem személyesen is jelen van, meghallgatja az embereket, és együtt tervezi a jövőt. Orbán Viktor az elmúlt időszakban sorra keresi fel az ország különböző pontjait, hogy világossá tegye: Magyarország előtt sorsdöntő időszak áll, amikor erős vezetésre, nemzeti…

Részletek

Egyre több a gyalogosgázolás Szombathelyen – a rossz megvilágítás komoly veszélyt jelent

Az utóbbi időszakban aggasztóan megszaporodtak a gyalogosgázolások Szombathelyen. A balesetek jelentős része olyan helyszíneken történik, ahol elvileg mind a gyalogosok, mind az autósok fokozott biztonságban érezhetnék magukat: gyalogátkelőhelyeken és jól kiépített útszakaszokon. A gyakorlat azonban mást mutat. Különösen problémás a helyzet a Fényes úton és több gyalogátkelőnél, ahol a közvilágítás hiányos vagy rendkívül gyenge. Sok…

Részletek