Szombathely – Abszolút teltház fogadja a Digitális Polgári Körök (DPK) gyűlését Szombathelyen. A rendezvény helyszíne már a kezdéskor megtelik, a résztvevők nagy számban érkeznek, sokan állva vagy a terem széléről követik az eseményeket.
A DPK országjáró sorozatának aktuális állomása erős érdeklődést vált ki, ami jól mutatja, hogy a béke és a közéleti párbeszéd témája továbbra is sokakat mozgat meg. A felszólalók hangsúlyozzák: a közösség ereje és az aktív részvétel kulcsszerepet játszik a nemzeti sorskérdésekben.
A hallgatóság figyelmesen követi az elhangzó gondolatokat, a beszédeket többször taps szakítja meg. A szervezők szerint a szombathelyi esemény az eddigi egyik legnagyobb érdeklődés mellett zajló DPK-gyűlés.








