Elviselhetetlen, torokszorító szag terjeng Szombathely keleti városrészében, állítják azok a lakók, akik az elmúlt napokban sorra jelezték szerkesztőségünknek a problémát. A helyzet az eddigieknél is súlyosabb: a bűz már nemcsak esténként és éjszaka, hanem napközben is érezhető, így sokak szerint gyakorlatilag a nap bármely szakában elviselhetetlenné válhat a levegő.
A panaszok szerint a szag időnként olyan erős, hogy az ablaknyitás szóba sem jöhet, sőt többen arról számoltak be, hogy még zárt térben is érezni lehet az átható bűzt. A lakók szerint ez már messze túlmutat az egyszerű kellemetlenségen: a mindennapi életet és a közérzetet is súlyosan rontja.

Több bejelentő egybehangzóan úgy véli: a szag forrása a Falco gyár területéről érkezhet. A környéken élők hangsúlyozzák, hogy nem elszigetelt esetről van szó, hanem rendszeresen visszatérő problémáról, amely mostanra olyan szintet ért el, hogy sokaknál elfogyott a türelem.
„Korábban legalább napközben fellélegezhettünk. Most már délben, kora délután is ugyanaz a bűz van” – írta egyik olvasónk.
A panaszosok elfogadhatatlannak tartják, hogy egy egész városrész lakói folyamatosan egy ipari tevékenységgel összefüggésbe hozott szaghatásnak legyenek kitéve, miközben érdemi, hosszú távú megoldás továbbra sem látható. Többen azt is felvetették, hogy a bűz gyakran akkor a legerősebb, amikor a lakosság szerint a kontroll a legkevésbé érzékelhető.
A lakossági tapasztalatok és a beérkező jelzések egyértelműen a Falco Zrt. működésére mutatnak, ugyanakkor a szag eredetének hivatalos megállapítása továbbra is a hatóságok feladata. A környéken élők joggal várják el, hogy a vizsgálatok ne csak papíron létezzenek, hanem tényleges, kézzelfogható eredményük is legyen.
A kérdés egyre égetőbb: hogyan fordulhat elő, hogy egy szombathelyi városrészben már napközben is elviselhetetlen a levegő?
És mikor történik végre valódi lépés azok védelmében, akik itt élnek?
Szerkesztőségünk továbbra is nyitott arra, hogy az érintett gyár és az illetékes hatóságok megszólaljanak az ügyben. A lakók azonban addig is joggal követelik: ne kelljen bűzt lélegezniük a saját otthonaikban – sem éjjel, sem nappal.
Ha látott valami érdekeset ossza meg velünk!








