A Tisza Párt elnöke egy sörözőben tartott beszédet, azonban a helyszínnek nem jelezték az eseményt
A helyszínt eredetileg kisebb létszámra foglalták le és a politikai eseményt előre nem jelezték. A személyzet végül a hatóságokhoz fordult, mivel be nem jelentett eseményről volt szó, így akadályozták a munkában őket.
Magyar Péter korábban a közösségi médiában posztolt és beszámolt csak nem pontosan az eseményről. A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: „MAJDNEM JÖTTEK A RENDŐRÖK”. Ezzel ellentétben nem csak majdnem, hanem jöttek is a rendőrök.
Az egyik alkalmazott szólt Magyar Péternek és megkérdezte tőle, hogy ki engedélyezte ezt az eseményt, mondván 20 főre van foglalva asztal és ez nem politikai célú esemény.
A pincérek hiába szóltak Magyar Péternek, hogy fejebbe be az eseményt és a beszédét, a pártelnök folytatta tovább a felszólalását, sőt a helyszínen dolgozókat is megszólította.
Ha látott valami érdekességet, ossza meg velünk.








