🆘‼️Deák Dániel leleplezte a Medián csalását!😡👇
❗️”Eljutott hozzám a Medián VALÓDI januári mérése. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a Medián januárban nem a valódi mérését publikálta. Meghamisították a saját számaikat, és hamis eredményeket publikálták.
Emlékezzünk, januárban azt közölték, hogy a Tisza a teljes népességben 40 százalékon, míg a Fidesz 33 százalékon áll. Ehhez képest a Medián valódi, belső számai szerint a Tisza is és a Fidesz is 36%-on állt. 40-33-at publikáltak, pedig 36-36-ot mértek valójában. Ez egy elképesztő csalás a Medián részéről.

Ilyen egyértelmű közvélemény-kutatási csalásra nem volt még példa a rendszerváltás óta. És itt nem egy ártatlan csínyről van szó!

A Medián kutatások a Tisza párt fő kampányeszköze a többi ellenzéki párttal szemben. Ezekkel a meghamisított kutatásokkal terelték a választókat a kisebb ellenzéki pártoktól a Tisza irányába. Ez bizony csalás!”








