Horváth Vilmos
Evlia Cselebi, Melik Ahmed basa fővezír kedvelt unokaöccse volt, aki különleges küldetésekben az egész
Oszmán Birodalmat, így hazánkat is bejárta.
Ki is volt valójában?
Eredendően egy cserkesz nemzetiségű tábori pap volt, aki kiváló neveltetést kapott, a feljegyzések szerint
nagyon szépen énekelt. Nagy hajlamot mutatott a történelmi, földrajzi tudományok és a nyelvek iránt. A török,
arab és perzsa nyelveken kívül jól tudott latinul és görögül is. Későbbi utazásaiban pedig saját állítása szerint 147
(!) nyelvet tanulmányozott. Kedvelt mulattatója volt IV. Murád szultánnak, de ismertté utazásai tették. Idős
korában szerte a nagyvilágban megtapasztalt élményeiről írt egy 10 (!) kötetes művet. A török utazó
Szejáhatnáme (Utazások könyve) címet viselő munkája még ma is felbecsülhetetlen értékkel bír, miután utazási
helyszínein alaposan körbenézett és mindent feljegyzett. Sorozata 5. kötetének a vége, hatodik kötete pedig
teljes egészében Magyarországon és Erdélyben tett utazásairól szól. Az 1664.évi híres szentgotthárdi csata után
– amelynek szemtanúja volt – Szombathelyt is felkereste.
„Az 1069 dsemazi-ül-akhir havának 17-ik napján (1659. március 11-én. A szerző)) érkezett a követség Böjük-
önöm (Nagyunyom) és Kücsük-Önöm (Kisunyom) községekbe … Esti imánkat elvégezve, nyugalomra tértünk és
másnap reggel egy órai lovaglás után Zümbütel (Szombathely) nevű városba érkeztünk, mely nyomorult módon
van megerősítve. Ez a város Zümbüller, vagy Zumbütel néven is neveztetik, s én azt hiszem, hogy elnevezését a
jácintoktól (törökül zümbül) „, veszi, melyeket itt nagy számmal látni az ablakokban hivalkodólag kitett
cserepekben.” – írja nagy utazó.
Cselebi szemét kétségkívül megragadta Szombathely lakóinak virágkedvelése. Talán ez késztette arra, hogy a
számára szokatlan városnevet egy általa ismert virág nevével próbálja értelmezni.
Szombathelyen időzött
„A kegyelmes pasa engedelmével hosszabban időztünk ebben a városban. Az alacsony bástyák némely helyen
régi kövekből, másutt téglából és vályogból vannak építve és többnyire gyepfölddel vannak megfoltozva. Van a
bástyákon egy-két rozsdás mozsárágyú is, melyek semmit sem érnek. A város kapuja is régi kövekből és fából
van építve, de minden haditudomány és célszerűség nélkül. A kapunál némely katonaruhába öltözött vén városi
paraszt őrködik, kik vámot szednek a városba érkező falusiaktól. Fegyverzetük elhanyagolt és nevetséges.” –
folytatja tovább lekezelően, de az akkori valóságnak sajnos megfelelően útleírását.
Evlia Cserebi lekicsinylő emlékezéséből a vár régi köveire vonatkozó megjegyzéseiből következtethetünk arra is,
hogy1659-ben láthatóak voltak a beépített, idegen eredetű, római kövek a vár falában. ( Ezt a körülményt
különben a Romkertben feltárt várfalakon, azok maradványain napjainkban is megfigyelhetjük.) Evlia Cselebi
szavaiból az is kiderül, hogy a vár kapuja is a régi kövekből volt, talán az eredeti római kaput egészítették ki
fagerendákkal, amelyet még ő látott, s amelyet napjainkban hiába is keresnénk. A vár iránti lekicsinylés
alighanem indokolt lehetett, bár a török nemzeti önérzete, sovinizmusa elfogulttá tehette, mint ezt útleírásának
következő része igazolja is.
Hogyan öltözködtünk akkoriban
„ A város lakossága nagyban különbözik a vidékiektől. Az asszonyok nem oly szemérmetlenek és szemtelenek,
mivel legalább süveget vagy kendőt viselnek, mely az arc egy részét eltakarja.” (Itt arra utalhat, hogy azok a
jobbágy asszonyok, akikkel útjuk során találkoztak, munka közben vagy otthon nem hordtak fejkendőt. A
fedetlenség pedig megbotránkoztatta a hithű muzulmánt.)
„A férfiak sötétkék gombos és nagyon formátlan, meg célszerűtlen ruhában járnak, hozzá nehéz csizmákat és
báránybőr-süveget viselnek. Egyébiránt igen szelíd és nyájas nép. A pogányok élén állhatna, ha tisztaság
dolgában olyan hátra nem volna. Utálattal győződtem meg róla, hogy a városban meleg fürdő nincsen. Daoud
csausz szerint ez a nép csak nyáron fürdik a patak vízében, az év többi részében nem fürdik.”
Szombathely lakóinak egyéb, általa furcsának tartott szokásairól, az épületekről, lakóházakról és a környékről így
vélekedik: „ Zümbütel városán két csekély patak folyik keresztül, melyek vize eléggé tiszta és lovaink is szívesen
itták. A házak és egyéb épületek elég jól néznek ki. Van ott 3 templom is, melyekben a pogányok utálatos
babonáikat űzik. Az igaz hitnek ebben a városban senki sem áldozik. A lakosok többnyire a főpap rabszolgái, ki
velők a földjeit művelteti és erdeit vágatja általuk. A város síkságon fekszik, de mögötte alacsony dombvidék
emelkedik, mely különösen alkalmatos volna erődítési célokra, de a szamár gyaurok mindig máshová építik
erődeiket, mint ahová kellene. Zümbütel környékén nagyon szép és erős fákban gazdag erdőségek vannak tele
igen erős és magas tölgyekkel.”
Ez is érdekelhet: Vas vármegyei hírek
Szombathely vára 1554 óta lerombolásáig, 1791-ig valóban szegényes volt. A külső várban mindössze 10 -12
zsellér lakott. Ők látták el az őrszolgálatot a várban lévő régi, elavult fegyverekkel és ágyukkal. Ezeket látta Evlia
Cselebi is. A régebbi századokban Szombathely vára néhány jelentős háborúban jutott fontos szerephez, s
alighanem 1532-ben teljesítette a legjelentősebb szolgálatot. Ekkor ugyanis a Bécs felé vonuló török csapatok
elől a környékbeli nemesek itt oltalmazták életüket, míg a török Kőszeget – sikertelenül – ostromolta.
Evlia Cselebi feljegyzései ma is a szemtanú frisseségével őriznek néhány vonást városunk egykori életéből, és a
jobbágyok egykori nyomorúságáról.
Forrás: Éva Cselebi könyve
