Február 9-én a magyar történelem egyik legsúlyosabb katonai tragédiájára, a II. magyar hadsereg doni katasztrófájára emlékezünk. Az esemény a II. világháború idején, 1943 telén következett be, és hatalmas emberveszteséget, valamint maradandó társadalmi és történelmi következményeket okozott Magyarország számára.
Magyarország 1941-ben csatlakozott a Szovjetunió elleni háborúhoz, Németország szövetségeseként. A német vezetés nyomására a magyar kormány 1942 tavaszán a II. magyar hadsereget küldte ki a keleti frontra. A hadsereg létszáma elérte a 200–250 ezer főt, állományának jelentős része tartalékos katona, idősebb családapa vagy gyengébben kiképzett fiatal volt. A hadsereg felszereltsége elmaradt a modern hadviselés követelményeitől: kevés volt a korszerű fegyver, a páncéltörő eszköz és a tüzérség, valamint hiányzott a megfelelő téli felszerelés. A katonák ellátása és utánpótlása már a frontra érkezéskor is nehézségekbe ütközött.
A II. magyar hadsereg feladata a Don folyó mentén húzódó, mintegy 200 kilométer hosszú arcvonal védelme volt. Ez aránytalanul nagy szakasz volt a rendelkezésre álló erőkhöz képest. A védelmi állások gyengén kiépítettek voltak, az utánpótlás akadozott, a katonák ellátása pedig egyre romlott. A 1942–43-as tél rendkívül hideg volt, gyakran –30–40 °C-os hőmérséklettel, ami tovább rontotta a csapatok helyzetét.
1943. január 12-én a szovjet Vörös Hadsereg nagyszabású támadást indított a Don-kanyar térségében. A támadó erők jelentős túlerőben voltak mind létszámban, mind felszereltségben. A magyar védelmi vonalak rövid időn belül áttörtek, és a hadsereg szervezett ellenállása összeomlott. A német csapatok segítsége elégtelennek bizonyult, így a magyar alakulatok kénytelenek voltak visszavonulni.
A visszavonulás során kaotikus és embertelen körülmények uralkodtak. A katonák nagy része gyalogosan, megfelelő ruházat és élelem nélkül próbált menekülni a fagyos hidegben. Sok katona megfagyott, mások a harcok során estek el, vagy szovjet hadifogságba kerültek, ahonnan sokan soha nem tértek haza. A sebesültek ellátása szinte lehetetlen volt, a felszerelés nagy része elveszett.
A veszteségek rendkívül súlyosak voltak: a II. magyar hadsereg több mint fele megsemmisült, a becslések szerint 120–150 ezer katona halt meg, sebesült meg vagy tűnt el. A hadsereg gyakorlatilag harcképtelenné vált, és a magyar honvédség már nem tudott jelentős katonai szerepet vállalni a háború további szakaszában.
„A hadsereg maradékát kb. 100 km-re a Dontól nyugatra próbálták összeszedni. Január 22-ig kb. 17 000 olyan katona érkezett be, akinek fegyvere volt, a többiek fegyvertelenül, a legtöbben sebesülten, fagysérülten. Századnál nagyobb szervezett egység nem érkezett vissza. Az egész hadseregnek 6 db lövege maradt meg.
Zömük február elején érkezett meg, de még márciusban is érkeztek katonák, voltak akik majd’ 300 km-t gyalogoltak. Március 3-ig 2913 tiszt és 61 116 fő legénység érkezett be. (Ha 200 ezerből kivonjuk a megjelenteket, akkor sokkal nagyobb a veszteség mint 100-120 ezer ember.)
Elveszett mintegy 100-120 ezer ember. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet, azonban a szovjet csapatok fent említett harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk.
Január 24-én Jány vezérezredes kiadta hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és drasztikus fegyelmező intézkedéseket rendelt el. A parancs osztatlan felháborodást keltett. Horthy márciusban a parancs visszavonására utasította Jányt.
Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése így hangzik:
„Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a Magyar 2. hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.” (Wikipédia)
Február 9-ét azért jelölték ki emléknapnak, mert ekkorra vált egyértelművé a II. magyar hadsereg végleges pusztulása. Az emléknap célja, hogy méltó módon emlékezzünk meg az elesett és szenvedést elszenvedett magyar katonákról, valamint levonjuk a történelmi tanulságokat. A doni katasztrófa rámutat a rossz politikai döntések, a felkészületlenség és a háború értelmetlen pusztításának következményeire.
A II. magyar hadsereg pusztulása a magyar történelem egyik legnagyobb katonai és emberi tragédiája, amely a mai napig a háború borzalmainak és az emberi szenvedésnek a jelképe.
Kép: Német, olasz és magyar hadifoglyok, 1943.
