Városkritikus nagyinterjú Varga Waldemár lokálpatrióta elmondása és tapasztalatai alapján.
– Hogyan írná le ma Szombathelyt egyetlen mondatban?
Olyan városként, amely elvesztette az irányt. Nem tervez, nem reagál, nem kezdeményez – csak magyarázza, miért nem lehet semmit tenni. És közben lassan, de következetesen elfogy.
Mire gondol pontosan, amikor azt mondja: elfogy?
Elég végig sétálni a belváros központi részén és annak közvetlen környezetében. Nem véletlen, hogy itt zár be a legtöbb étterem, bolt és szolgáltatóhely. Ez nem piaci baleset, hanem következmény. A város szíve egyszerre lett drága, funkciótlan és élettelen. A magas bérleti díjak, a horrorisztikus parkolási költségek, a közösségi programok kiszorítása és a drasztikusan csökkenő gyalogosforgalom együtt ölik meg a vállalkozásokat. Egy üzlet nem attól marad életben, hogy esztétikus környezetben van, hanem attól, hogy vannak emberek. Szombathely belső városrészeiben ma éppen ez hiányzik.
A vállalkozók nem lusták és nem alkalmatlanok – egyszerűen elfogytak az eszközeik. Egy olyan városi térben kellene túlélniük, amely nem támogatja, hanem akadályozza őket. Ezért történik a legtöbb bezárás a történelmi belvárosban és annak közvetlen vonzáskörzetében.
Turizmus: egy város nem élhet „egyetlen hétvégéből„
Gyakran elhangzik, hogy Szombathelynek nincs turizmusa. Miért jutottunk ide?
Mert a város idegenforgalmi kínálata gyakorlatilag egyetlen nagy eseményre, a Karneválra szűkült. Ez önmagában érték, de egy város nem építheti az egész gazdaságát egyetlen hétvégére. Az év további ötvenegy hetében nincs folyamatos vonzerő.
Évekig működött egy külön turisztikai apparátus: irodák, pozíciók, stratégiák és tanulmányok születtek. Papíron minden rendben volt. A valóságban viszont nem jött létre új turisztikai termék, nem épült fel erős városi márka, és nem alakult ki olyan programszerkezet, amely egész évben életet vitt volna Szombathely utcáira. És ami talán a legfontosabb: nem történt elszámoltatás.
Nem kellene messzire menni a jó példáért. Sárvár hasonló adottságokkal mégis teljesen más pályán mozog. A Simon–Júdás vásár országos esemény, de mellette a szállodák sport-, wellness- és fitness kínálata egész évben vendégeket vonz. A fürdő nem elszigetelt attrakció, hanem folyamatosan programokat, tematikus napokat és eseményeket kínál. A város, a szolgáltatók és a szállásadók együtt dolgoznak. Ez tudatos szervezés. Szombathelyen ennek nyoma sincs.
A város központi tere mint szimbólum.
Mi a szerepe a központi térnek ebben a folyamatban?
A város fő köztere mára nemcsak fizikai értelemben vált üressé, hanem tartalmilag is. Szimbóluma lett annak, hogyan fogyott ki Szombathely a valódi városi gondolkodásból. Egykor találkozási pont, közösségi tér és események helyszíne volt – ma inkább steril, túlzottan szabályozott átjáró, ahol ritkán történik bármi, amiért érdemes lenne megállni.
A valódi közösségi és turisztikai programokat az elmúlt években fokozatosan kiszorították. Helyettük maradt a reprezentáció: ünnepi beszédek, koszorúzások és protokolláris események. Ezeknek megvan a helyük, de nem pótolják a mindennapi városi életet. Egy város központi tere nem díszlet, hanem élő szövet kellene hogy legyen.
A gond nem az, hogy ez a terület rendezett, hanem az, hogy túl van szabályozva és alul van használva. Nincsenek rendszeres, kiszámítható programok, nincsenek visszatérő események, amelyek miatt a helyiek tudnák: ide érdemes kijönni. Így a tér nem vonzza sem a városlakókat, sem az idelátogatókat.
Ez közvetlenül hat a környező vállalkozásokra is. Egy üres városi központ nem generál forgalmat. Ha nincs esemény, nincs közönség, az éttermek, kávézók és üzletek magukra maradnak. Nem véletlen, hogy a legtöbb bezárás ebben a városrészben történt.
A központi tér jelenlegi állapota ezért nem pusztán városképi kérdés, hanem gazdasági és közösségi probléma. Egy város lelke mindig ott dobog, ahol az emberek találkoznak. Ha ott nincs élet, az az egész városon meglátszik.
Szombathely belső magja ma inkább átjáró, mint találkozási pont. Ez nem adottság, hanem döntések és mulasztások eredménye.
Városháza: zárt rendszer, „nyitott” problémák nélkül.
Hogyan látja a városháza működését?
A városháza elszakadt a várostól. Nem szolgáltató intézményként működik, hanem zárt, önfenntartó rendszerként. A döntések szűk körben születnek, következmények nélkül. A lakók és a vállalkozók legfeljebb utólag értesülnek róluk, valódi bevonás és párbeszéd nincs.
A képviselők jelentős része nem tölti be azt a közvetítő szerepet, ami egy ilyen tisztséggel járna. Nem érzékelhető folyamatos jelenlétük a városrészekben, nincs rendszeres visszacsatolás és nincs számonkérés. A testületi munka sok esetben puszta jóváhagyássá vált.
Kampányidőszakban hirtelen mindenki fontos lesz, ígéretek hangzanak el – gyakran olyanok is, amelyekről előre tudható, hogy nem teljesíthetők. A választások után ezek a kapcsolatok megszűnnek. Egy várost nem négyévente kellene vezetni.
Az elmúlt két ciklusban nem történt olyan érdemi lépés, amely láthatóan felemelte volna Szombathelyt. Nincs áttörő beruházás, nincs hosszú távú városfejlesztési program, és nincs olyan betartott ígéret, amelyre egy képviselő hitelesen hivatkozhatna.
