Január 22. a Magyar Kultúra Napja, ugyanis ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a „Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét. Ekkor még ő sem gondolta, hogy ez a szerzeménye lesz – igaz csak nagyon későn – hazánk hivatalos himnusza.
XVI. századtól kezdve a korábbi templomi himnuszok nyomán Európa s országaiban számos ún. néphimnusz keletkezett. Magyarországon a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk kezdetű ének volt, amelynek szövegét egyébiránt egy szombathelyi pap, LancsicsBonifác szerezte. A református magyarság a 90. zsoltárt(Tebenned bíztunk, eleitől fogva) tekintette himnuszának. Ezek mellett népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – ún. Rákóczi-nóta is. Egyébiránt már a XIX. század elejétől hivatalos ünnepeken az osztrák császárhimnuszt énekelték.
Visszatérve Kölcseyre az 1823-as, első publikálásakor még csupán Hymnus címmel, alcím nélkül jelent meg. Kilenc évvel később, 1832-ben saját kéziratán már a teljesebb, s a költemény szándékát közelebbről meghatározó címmel szerepel. Egyes irodalomtörténészek szerint a költő művéveltudatos kísérletet tett a magyar nemzeti himnusz megteremtésére. Ezzel a költeménnyel a klasszicizmus stíluseszménye helyett a nemzeti romantikának tört utat a magyar lírafejlődésben.
1828. decemberében az Aurora című almanachban is megjelent a Hymnus.1838-ban Kölcsey Ferenc elhunyt, de műve tovább élt.1844. februárjában Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdetett – május 1-jei határidővel – a Hymnus megzenésítésére. A Honderü című lapmárcius 9-i száma közli: „20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelodiáért – Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve.”
Ekkorra Erkel Ferenc már meg is írta a Himnusz zenéjét, amelyet be is nyújtott a Nemzeti Színházhoz. Közismert, hogy a magyar zenei nyelv megújítására törekvő zeneszerzőkéziratát „Itt az Írás, forgassátok / Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligével küldte be, és „Deák Ferencz úrnak tisztelettel” ajánlotta.
1844. június 15 én a Nemzeti Színház igazgatósága által felkért bizottság elbírálta a beérkezett tizenhárom pályaművet. A bizottság elnöke Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű igazgató tulajdonosa. Jegyzője: Nádaskay Lajos, a Honderű szerkesztője. Tagjai: Binder Sebestyén, a Nemzeti Színház énektanára, Braeuer Ferenc, a belvárosi templom karnagya, Kaiser Ferenc, Mátray Gábor, a Zenede igazgatója, Schindelmeisser Lajos, a pesti német színház karmestere, Winkler Angelo, zongoraművész, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede.
Másnap eredményt is hirdettek: Szigligeti Ede, a Nemzeti Színház titkára közzétetette a bizottság döntésüket: „A 20 darab arany jutalom egyhangúlag az első szám alatti, s következő jeligés pályaműnek ítéltetett oda: ’Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey.’, mint a melly a mellett, hogy magyar jellemű s a költemény szellemét leginkább megközelítő, a két főkívántatóságot is, a dallamegyszerűséget és hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben egyesíté.”
1844. július 2-án pedig az Erkel Ferenc által megzenésített pályamű bemutatójára is sor került a pesti Nemzeti Színházban. Bármennyire is meglepő: tulajdonképpen csak Alkotmányunkba 1989-ben(!) bekerülve vált hivatalosan nemzeti himnuszunkká, pedig már 1903-ban is született erről parlamenti beadvány. Ám a magyar nép közmegegyezése már több, mint száz éve nemzeti imádsággá tette.
