Futballmeccs a fronton
mc
A szomszédunkban immáron három és fél dúló orosz-ukrán háború szomorú aktualitását adja egy évszázados, különös harctéri karácsonynak. Ám a történet egyúttal rávilágít arra is, hogy milyen ereje van ennek az ünnepnek.
111 évvel ezelőtt, december 25-én váratlanul elhallgattak a fegyverek az I. világháború nyugati frontján. A lövészárkok lakói karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek, és előjöttek állásaikból, hogy a semleges zónában ajándékokat cseréljenek ellenségeikkel. Így esett az 1914. évi „karácsonyi fegyverszünet”, mely a háborúk történetében a lovagiasság és a humanitás egyik utolsó, szép példája volt.
II. Vilmos német császárnak szokás felróni az optimista kijelentést, miszerint győztes katonái a falevelek lehullásakor már ismét otthon lesznek. Tény, hogy a legtöbb uralkodó és államfő hasonló várakozással tekintett a háború elé, ami azután sohasem teljesült. A németek az 1914 nyarán indított offenzíva során vereséget szenvedtek a Marne folyónál, később azonban az ellentámadásba lendülő franciák is elakadtak, így egyik fél sem tudott a másik háta mögé kerülni. Ezért az ősz végére az Északi-tengertől egészen a svájci határig egy összefüggő frontvonal alakult ki, ahol a brit, francia és német hadosztályok a kockázatos rohamok helyett inkább a védekezésre rendezkedtek be, vagyis lövészárkokat ástak, drótakadályokat emeltek, és aknákat helyeztek el az ellenség távol tartására.
1914 decemberében úgy tűnt, hogy a front karácsonya olyan lesz, mint a világháború bármely másik napja, ugyanis XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását a szemben álló katonai tömbök egyhangúan utasították el. Nem mellékesen, a hadviselő országok nőegyletei által küldött levelek sem mozdították előre a béke ügyét. A legfelső katonai vezetők még szenteste napján, december 24-én is ragaszkodtak a szigorú hadi fegyelem fenntartásához, ám a harcoló alakulatok mégis módot találtak az ünneplésre – és ráadásul ezt közösen tették!
Későbbi beszámolókból kiderült, s ezt a frontról küldött levelek alátámaszják-, hogy nem sokkal éjfél után, 1914. december 25-e első óráiban a német katonák gyertyákat gyújtottak, karácsonyi dalokat kezdtek énekelni. Sőt, egyes helyeken karácsonyfákat is állítottak, miközben jókívánságot kiabáltak át a velük szemben húzódó lövészárkokba. A briteket és franciákat meglepte ez a gesztus, ám hamarosan ők is csatlakoztak az énekhez, amikor pedig felkelt a nap, az addig ellenséges katonák előmásztak állásaikból, és félve bár, de megindultak a semleges zóna irányába.
Miután a frontharcosok meggyőződtek arról, hogy a másik oldal nem állított csapdát a számukra, bátran beszélgetésbe elegyedtek, és megajándékozták egymást: szivart, édességet, sonkát, kenyeret, gombokat és más apróságokat csereberéltek, közösen énekeltek, sőt, egyes helyeken még futballmeccset is szerveztek a semleges zóna területén. Ez az időszak ugyanakkor arra is alkalmas volt, hogy a lövészárkok közötti „senki földjéről” a katonák elszállítsák elesett bajtársaikat, és tisztességgel eltemessék őket. A „karácsonyi fegyverszünet” persze nem mindenhol sikerült egyformán: voltak frontszakaszok, ahol egyes szigorú tisztek parancsai nyomán ezek a napok is ugyanúgy teltek, mint a korábbiak, míg máshol a megegyezés csak a halottak végső nyugalomra helyezését engedélyezte.
A fegyverszünet időtartama sem bizonyult egységesnek: egyes helyeken csak december 25-ére vonatkozott, míg máshol akár újév napjáig tartott. Egy dolog azonban mégis közös volt ezekben a karácsonyi ünnepségekben: a fegyvernyugvás és a frontbarátkozás teljesen spontán módon zajlott le, egy csipetnyi szeretetet és emberséget hozva az öt hónapja egymást gyilkoló katonák közé.
A frontkarácsony persze a felsőbb hadvezetés számára számos veszélyt tartogatott – mindenekelőtt azt, hogy az egymással barátkozó katonák nem lesznek hajlandóan visszatérni lövészárkaikba. Ezért a december 25-e utáni napokban a vezérkar mindent megtett a további hasonló esetek megakadályozására. A lapok hosszú ideig hallgattak a karácsonyi fegyverszünetről, mígnem a New York Times december 31-i tudósítását követően – cenzúrázottan, természetesen – Európában is megemlékeztek a különleges eseményről. A karácsonyi barátkozás precedenst teremtett a fronton harcoló katonák számára, ugyanakkor pedig komoly kihívást támasztott a magasabb rangú vezetőknek, akik a jövőben szigorúan megtiltották az ellenféllel való kapcsolatfenntartást.
A tábornoki kar igyekezete szerencsére nem tudta teljesen kiirtani az emberséget a frontharcosokból, egyes alakulatok ugyanis a későbbi jeles napok alkalmával is igyekeztek fegyverszünettel ünnepelni. Például 1915 során húsvétkor, majd karácsonykor is akadtak frontszakaszok, ahol a felek ajándékokat cseréltek egymással, Szalonikiben pedig egy évvel az 1914-es események után még egy barátságos futballmeccset is lejátszottak. Ám ez a nemes szokás egyre inkább elveszett az első világháború későbbi esztendeiben. Az elhúzódó harcok és az időközben feltalált halálosztó eszközök – a harci gázok, lángszórók és tankok bevetése – mindinkább kiölték az emberséget a szemben álló katonákból…
Horváth Vilmos
