Home / Vas megye / Mikulás-váró ünnepség a Nyitra Utcai Általános Iskolában, a Keleti Városrészért Egyesület szervezésében

Mikulás-váró ünnepség a Nyitra Utcai Általános Iskolában, a Keleti Városrészért Egyesület szervezésében

A Keleti Városrészért Egyesülete idén is gondoskodik a varázslatról

A Keleti Városrészért Egyesület idén már 4. alkalommal rendezi meg hagyományos Mikulás-váró ünnepségét, amelynek helyszíne ezúttal is a Nyitra Utcai Általános Iskola lesz. A rendezvény célja évről évre ugyanaz: mosolyt csalni a gyerekek arcára, közösséget építeni és együtt megélni a december ünnepi varázsát.

Az iskola termei és folyosói most is ünnepi díszbe öltöznek, az Egyesület pedig játékos, vidám programokkal készülnek: közös énekléssel, arcfestéssel, tánccal, versmondással apró meglepetésekkel, és természetesen a legjobban várt pillanattal – a Mikulás érkezésével. A jókedv és a felszabadult hangulat garantált, amit a csillogó gyermekszemek és az izgatott várakozás tesz majd igazán felejthetetlenné.

A kezdeményezésről Németh Krisztián, az egyesület elnöke is megosztotta gondolatait:
„A Mikulás-váró ünnepség számunkra nem csupán egy program, hanem egy közös élmény, amely összehozza a családokat és a városrész lakóit. Negyedik éve szervezzük meg, és minden évben látjuk, mennyire sokat jelent a gyerekeknek ez a nap. Ez ad erőt ahhoz, hogy évről évre még színvonalasabb rendezvénnyel készüljünk.”

A Keleti Városrészért Egyesület szeretettel várt minden érdeklődőt, hogy közösen hangolódjanak az év egyik legszebb és legmeghittebb ünnepére.

Címkézve:
Adatvédelmi áttekintés
FókuszPont

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Analitika

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.

Marketing

Ez a weboldal a következő kiegészítő sütiket használja:

(Itt kell felsorolni azokat a sütiket, amelyeket még használunk a weboldalunkon.)