Szombathelyen a reggeli csúcsforgalom már önmagában elegendő ahhoz, hogy az ember kedvét szegje, mielőtt egyáltalán elkezdené a napot. Még alig múlt nyolc óra, a város már úgy torlódik, mint egy túlterhelt nagyváros péntek délután – pedig ez még csak a bemelegítés.
A reggeli dugókban araszoló autósorok és a körforgalmakban vergődő járművek még csak a nyitányt jelentik. Ám ami délután négy és hat között történik, az már egyenesen közlekedési Armageddon. Mintha Szombathely egyszerre próbálná kiengedni magából az egész nap frusztrációját: ideges dudálások, türelmetlen sávváltások, végtelen araszolás – és persze az elmaradhatatlan „még gyorsan besorolok” manőverek, amelyek csak tovább fokozzák a káoszt.
A hazafelé tartó tömeg egyszerűen nem fér el az utakon. A Zanati, a Körmendi és a Szent Gellért utakon a haladás csak elméleti fogalom: a gyakorlat inkább hosszan álló kocsisorokat, kimerült sofőröket és elkeseredett buszvezetőket jelent, akik próbálják tartani a nem létező menetrendet. A körforgalmak pedig délutánra már inkább pörgő szerencsekerékre hasonlítanak, ahol a tét az, vajon valaki képes-e bejutni következőnek anélkül, hogy teljesen megállna a forgalom.
A helyiek már előre számolnak azzal, hogy a hazajutás egy külön fejezetet érdemel a napjukban. Nem véletlenül: délután Szombathely nem közlekedik, hanem túlél. A város egyszerűen nem bírja el azt a terhelést, amelyet nap mint nap ráeresztenek. És ha reggel már kritikus a helyzet, délutánra ez a kritikus állapot átcsap totális összeomlásba.
Egy dolog biztos: Szombathely közlekedése nem egyszerűen problémás, hanem sürgős megoldásért kiált. Mert ha a város már délelőtt fuldoklik, délutánra könnyen úgy tűnhet, mintha teljesen levegő nélkül maradna. Szombathely nem érdemli meg ezt – és a lakói pláne nem. Itt az ideje végre lépni.
