A szombathelyi hajléktalan szálló környékén évek óta láthatók olyan jelenségek, amelyek nem csupán a lakosság türelmét, de a rendszer működésébe vetett bizalmat is próbára teszik. A helyi sajátosságok világosan kirajzolják: valami nincs rendben az ellátórendszerrel, és ez túlmutat az egyéni felelősségeken.
Mindennapos konfliktusok – tünetek, amelyeket senki sem kezel érdemben
A környéken élők gyakran számolnak be hangoskodásról, közterületi alkoholfogyasztásról, az utcákon elégítik ki szükségleteiket, éjszakai vitákról vagy éppen a közbiztonság romlásáról. Ezek a jelenségek nem újkeletűek, és nem is egy-egy ember hibái. Sokkal inkább annak a jelei, hogy a jelenlegi rendszer nem képes megfelelő keretet adni azoknak, akik a hajléktalanellátást igénybe veszik, és azoknak sem, akik a környezetében élnek.
Túlterhelt intézmények, kevés szakember
A helyi szolgáltatóknak jellemzően korlátozott kapacitással kell dolgozniuk. A szociális munkások sokszor lehetetlen mennyiségű feladatot próbálnak ellátni, miközben a szállók infrastruktúrája sem feltétlenül alkalmas arra, hogy tartós és stabil megoldást nyújtson. Ha egy intézmény túlzsúfolt, nehezen fenntartható vagy nem rendelkezik elég férőhellyel és képzett szakemberrel, az óhatatlanul a környéken is gondokat eredményez.
A környék lakóinak szempontjai – elhallgatott vélemények
A lakók problémái gyakran csak akkor kerülnek a felszínre, amikor már feszültség keletkezik. Pedig a valóság az, hogy a környéken élők már jóval korábban érzékelik a rendszer repedéseit: a kommunális terhelést, a biztonságérzet gyengülését, a közterek állapotának romlását. Ezek a jelzések sokszor későn jutnak el azokhoz, akik érdemben változtatni tudnának, vagy ha el is jutnak akkor sem történik semmi és homokba dugják a fejüket.
Hol csúszik meg a felelősség?
A hajléktalanellátás nem kizárólag szociális kérdés, hanem várostervezési, közbiztonsági, egészségügyi és közösségi ügy is. Ha bármelyik láncszem gyenge, az egész rendszer instabillá válik. A felelősség tehát nem egyetlen szervezetnél, hanem a teljes struktúránál keresendő: az intézményfenntartástól kezdve a szolgáltatások koordinációján át egészen a lakossági kommunikációig.
A probléma nem fog megoldódni pusztán azzal, hogy „több türelmet” kérünk bárkitől. Átfogó szemléletre lenne szükség: olyanra, amelyben a döntéshozók valóban meghallják mind az ellátottak, mind a lakók hangját, és világos, felelős vállalásokkal lépnek fel.
Romlik a város bevezető látképe!
Szombathelyen közlekedők nap mint nap láthatják a kialakult helyzetet, ami nem csupán elrettentő, hanem közbiztonságra veszélyes is, mivel a gyalogos és kerékpáros forgalmat zavarják, illetve a gyalogosoktól kéregetnek is és frusztrálja az arra közlekedőket!
